Miért fontos a tudomány és a felsőoktatás a 21. században?

2023. január 31.



Január 30-án folytatódott a Kodolányi János Egyetem és a székesfehérvári Titkok Háza Tudományos Élményközpont együttműködése nyomán életre hívott szabadegyetemi előadássorozat, mely az első, 2022. december 20-ai alkalmat követően ismét egy aktuális, kiemelt jelentőségű tematikával tér vissza.

Gyakori jelenség, hogy ma már a fiataloknak több, látszólag egymással ellentmondó végzettsége van, de ma már tudatosan kell így készülni a világban való sikeres szereplésre – mondta előadásában dr. Szabó Péter, a KJE rektora.

dr. Szabó Péter szólt arról is, hogy az internetes világra adott adekvát válaszokat még tanulja az emberiség. Véleménye szerint az internet hatásaira a közoktatásban és a felsőoktatásban sehol Európában még nem találták meg a tökéletesen jó válaszokat. Arra, hogy az online eszközöket hogyan lehet megfelelő módon beépíteni az oktatásba, számos kutatás zajlik.

Dr. Szabó Péter előadásában szó volt arról is, hogy csak az a felsőoktatás lehet sikeres, amelyet szeretnek a hallgatók, ahol jól érzik magukat és ahol rögtön izgalmas dolgokat tanulhatnak, ezért át kellett gondolni a tantárgyi struktúrákat és a szervezési kérdéseket is.

A Szabadegyetemen Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője előadásában az úgynevezett divatszakmák problémáját is említette.

Felidézte, hogy az egyik kampányban, amikor még kisebb települések is tartoztak a választókörzetéhez, felkeresett egy családot egy Fejér megyei faluban, ahol a gyerekük éppen a fodrász vizsgájára készült. A család elmondta, azt látják, hogy a fodrászoknak jól megy a faluban, ezért az ő gyereküket is erre a pályára szánják. De felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha két, három, vagy négy fodrász lesz majd a faluban? Vargha Tamás szerint ez a jelenség ugyanúgy igaz a felsőoktatásra is, hiszen az elmúlt húsz - harminc évben láttunk mindenféle konjunktúrát. Volt ilyen jellegű konjunktúrája többek között a kommunikáció szakon is.

Dr. György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta, hogy a magyar egyetemi modellváltás nemzetközi intézmények példája alapján valósult meg, illetve megemlítette a Tanítsuk Magyarországot! kezdeményezést, melynek célja, hogy egyetemi hallgatók segítségével megsimerhessék a kistelepülésen élő gyerekek a szűkebb lakóhelyük kívüli oktatási és munkaerőpiaci lehetőségeket.