Tudományos élményközpontok Magyarországon

2019. október 10.





Szakmai műhelykonferenciát szervezett az Echo Innovációs Műhely. A Titkok Házában a hazai természettudományos élményközpontokról osztották meg tapasztalataikat az ország különböző városaiból érkező szakemberek, akik a legfontosabb célok között a kooperációt és egy közös tudásbázis létrehozását jelölték meg.

.Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem Fejlesztő Szociológiai Tanszékének vezetője az élményközpont működéséről azt mondta: a konstrukciónak helye van a társadalmi-gazdasági-oktatási erőtérben, hiszen sikereket lehet elérni az informális oktatási formával.

 A tanszékvezető kifejezte, hogy hagyományt szeretnének teremteni a szakmai eszmecserével, hiszen fontos lenne megismerni az ország más területein működő élményközpontokat. Ezeknek az elterjesztése ügy kell, hogy legyen, és erősíteni kell a kooperációt is – tette hozzá Domokos Tamás.

 Az országban jelenleg 12 élményközpont működik, a fórumra Győrből, Pécsről, Nyíregyházáról, Gyöngyösről, Salgótarjánból, Békéscsabáról, Balassagyarmatról, Szolnokról, Mohácsról és Nyíregyházáról is érkeztek szakemberek a tapasztalatcserére. A szimpóziumon áttekintették az országban elindult természettudományos élményközpontok eddigi működési tapasztalatait, a projektek sikeres megvalósítását nehezítő problémákat, és a prezentációk kapcsán kötetlen beszélgetések formájában osztották meg egymással a jó gyakorlatokat.