A FEJÉR MEGYEI VIRTUÁLIS EGÉSZSÉGKÖZPONT workshopja Székesfehérváron

2022. november 15.




„A Fejér megyei identitás erősítése térségi szemléletben” című, TOP-5.3.2-17-FE1-2021-00001 kódszámú pályázat célja a közösségek fejlesztése, mely elsősorban a települések, térségek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését, a közösségi szerepvállalás erősödését jelenti. „Fejér megyei társadalmi reziliencia pilot program” alcímmel a projektben egy olyan szakmai tevékenység is megvalósításra kerül, melynek célja a megye közösségeinek érzékenyítése a biztonságra, a vírusok okozta veszélyekre, a környezetet veszélyezetető kihívásokra, az egészség megőrzésére.

A magyar lakosság számos betegségben a fejlettségi szintünk által indokoltnál hátrébb áll. Mindemellett lassan haladt a prevenció előtérbe helyezése az egészégügy területén, pedig nemzetközi kutatások igazolják, hogy egy egység preventív költés 4 egység betegkezelési, vagy szociális költséget vált ki (előz meg).

A fentiek megvalósítása érdekében a Fejér Megyei Virtuális Egészségközpont Program (FEVEK) került elindításra, mely országosan egyedülálló minta projekt megvalósulása közvetlenül- és közvetve is segíti a teljes megyei egészséggel kapcsolatos közgondolkodás, az állami és a magánegészségügy átalakításának előmozdítását és átalakítását prevenciós alapokra - beleértve a mozgásfejlesztés, a minőségi és ellenőrzött táplálkozás kiegészítőket a higiéniai és a szűrő eszközök használatának kiterjesztését is.

A FEVEK megalapításával párhuzamosan a pályázat keretében online, offline fórumok, workshopok kerülnek meghirdetésre a fenti témákhoz kapcsolódóan különböző célcsoportok (lakosság, civil- és gazdasági szervezetek, illetve intézmények) részére, mely programsorozat második rendezvényének a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a házigazdája.