Titkok Háza családi nap
Rendszeres családi napokat szervezünk a tudományos élményközpontban, amikor a tanulók mellett a szüleiket is várjuk egy-egy kiemelt hétvégi rendezvénnyel. A családi napon élményfoglalkozások, családi vetélkedők, ismeretterjesztő előadásokat várják a vendégeket. Logikai és fejlesztő játékokkal ismerkedhetnek a látogatók, ki lehet próbálni az élményközpont eszközeit, a legkisebbeket természettudományos játszóház várja.
Nyitott labor
A családi program célja, hogy az ideérkező gyermekek és szüleik minél sokszínűbb formában átélhessék a kísérletezés és a felfedezés élményét. A rendezvényen önkéntesek vezetésével kísérletezhetnek az érdeklődők. A nyitott laboratóriumi nap bepillantási lehetőséget teremteni a tudományos labor életébe, megismerkedhetnek a résztvevők a labor eszközökkel, otthon is kipróbálható egyszerű kísérletekkel. A program hozzájárul a természettudományok kísérleti tapasztalatszerzésen alapuló népszerűsítéséhez.
Szabadulószoba
A vállalkozó kedvű családoknak, kisebb baráti társaságoknak a szobából kijutnia csak a csapattagok együttműködésével és természettudományos feladatok megoldásával lehet. A játék a természeti jelenségek kémiai, biológiai, fizikai és matematikai hátterének bemutatását teszi lehetővé, alkalmanként 45 perc időtartamban.
Kutatók Éjszakája
Szeptember utolsó péntekje a tudományé, a tudományos kutatóké és mindazoké, akiket a tudomány érdekel. A Kutatók Éjszakájára a Titkok Házában szombaton is folytatódik. A program célja elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizen- és huszonévesekre számít, de a Titkok Házában minden korosztály megtalálja a számára izgalmas eseményeket a Kutatók Éjszakáján.