Januárban nyit a Titkok Háza

2018. december 3.






A Titkok Háza Tudományos Élményközpont célja az iskolákat megszólító korszerű, kísérletközpontú programok, valamint a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítése, 21. századi technikák használatával. Az intézményben detektívtükrös terem, természettudományos labor és virtuális, valóságot szimuláló „dühöngő” is lesz.

Az élményközpont megvalósítását azzal a céllal indították el, hogy bővüljön az iskolákat megszólító korszerű, kísérletközpontú programkínálat, valamint hogy a természettudományos tárgyak népszerűsítésén keresztül a természettudományos és műszaki pályák is népszerűbbek legyenek a diákok számára. A létesítmény háromszáz négyzetméternyi területen került kialakításra, közel 165 millió forintból. Különböző foglalkozásokat terveznek, lesz szakkör, klub, műhely, kihelyezett természettudományos óra, vetélkedő, versenyek és napközis táborok is. Havonta több mint négyszáz főt vonnak majd be a tevékenységekbe, és nemcsak iskolai, hanem családi programokat is terveznek. A központ 2019 januárjában nyílik, a tanulókat és szüleiket pedig először február 2-án várják rendezvényre.

Fehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András polgármester a város közössége nevében mondott köszönetet az Echo Innovációs Műhelynek a fejlesztésért, aminek köszönhetően Székesfehérvár újabb fontos tudományos központtal gazdagodott: ez másfajta tér, mint amit az iskola tud biztosítani, de az iskolákkal együttműködve várja a látogatókat. Kiemelte, hogy a több mint 400 millió forintos költségű összprojekt azt mutatja, hogy jelentős forrás áll rendelkezésre a szakmai tartalomra is. Köszönetet mondott az Óbudai Egyetem partnerségéért, és annak a stratégiai fontosságát hangsúlyozta, hogy a műszaki felsőoktatás erősödjön, továbbá a középiskolák minél gyakrabban, minél több fórumon találkozhassanak a városban működő felsőoktatási karokkal.

Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja a műszakiságot és a természettudományokat szívügyükként felvállaló küldetés kapcsán elmondta: több mint húsz kollégája vett részt a projekt kidolgozásában, mind szakmai, mind adminisztratív területen.

A Fehérvári Civil Központban kialakított Titkok Házát Domokos Tamás, Kodolányi János Egyetem Fejlesztő Szociológiai Tanszék tanszékvezetője mutatta be. Mint mondta: a Tudományos Élményközpont minden tudomány előtt nyitva áll. A központban egy nagyobb oktató-előadó terem, valamint öt kisebb tematikus labor található. A legnagyobb, kiállítási térré szervezhető multifunkciós tér auditórium funkcióval bír majd, ezenkívül van egy detektívtükrös terem, ami a csoportfolyamatok megfigyelését biztosítja, valamint egy teljesen elsötétíthető, csillagászati és fénytani eszközök működését lehetővé tevő helyiség, egy labor, és egy virtuális, a valóságot szimuláló „dühöngő”. A termeket mobil eszközökkel látják el, biztosítva a terek rugalmasságát, ami a könnyű átstrukturálást teszi lehetővé. Az épületben felújították a férfi és női mosdókat, valamint kialakításra került egy akadálymentes mosdó is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Európai Unió és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával az Echo Innovációs Műhely és az Óbudai Egyetem kezdeményezésére létrejött Titkok Háza Tudományos Élményközpont beruházásában 120 millió forintot az EFOP 3.3.6-17-2017-00002 számú, Természettudományos élményközpont létrehozása Székesfehérváron című pályázat finanszírozott, 45 millió forintot pedig az Echo Innovációs Műhely, mint saját forrást tett hozzá.